Egyáltalán nem voltak figyelmeztető jelek. Oké, leszámítva talán azt, hogy amikor odaértem, azzal a nyitókérdéssel fogadott az asztaltársaság, hogy az emberiség kihalása esetén inkább kecskével vagy majommal dugnék-e. „Kecskével” – mondtam óvatosan, ami a helyes válasznak bizonyult, legalábbis háromból öten így gondolták, a maradék kettőből pedig egy lány volt, akik „mindig a majmot mondják”. A háromból ketten ismeretlenek voltak, de a válasz után azonnal leomlottak a falak. „Máris a szívükbe zártak” – gondoltam vidáman, noha visszatekintve meglehetősen furcsa arra lenni büszkének, hogy az ember a megfelelő állatot szeretné megbaszni vész esetén.

Ez lehetett volna jel, ha figyeltem volna, de nem figyeltem, és ennél egyébként is sokkal több mindenre lett volna szükség ahhoz, hogy fékezzek. Szombat volt, a harmadik este a hosszú hétvégén, és mindenképpen maradandót szerettem volna szórakozni. Csütörtök este rossz döntések mesteri sorozatának köszönhetően voltam egy buliban, ami még nem kezdődött el, egy másikban, ami túl csendes és meghitt volt, miközben én egy nyomasztó hét emlékeit akartam volna hangosan szétcsapni, végül éppen odaértem egy harmadik feloszlására, hosszasan éjszakaizva ehhez az esős városban. Mindezek után már nem mentem el a negyedikbe, ahol mint kiderült, barátok tökéletesen szórakoztak reggelig. Pénteken pedig egy barátnál boroztunk, de a barát gyorsan belealudt egy filmbe, és hiába nagyon megnyugtató egy szuszogó haver mellett borozgatva dvd-zni, ez sem volt az a fejberúgás, amit kergettem.

A társaság lánytagja, Zs. dj-zett hajnali háromkor a Corvintetőn, ez volt az apropó és a végcél. Én éjfél előtt értem a kocsmába, ahol előtte melegítettünk, mert tudtam, hogy ha korábban elindulok, rendkívül súlyos lesz a vég - hiányzik belőlem az a képesség, hogy helyeken üldögéljek és egy idő után már ne igyak többet, de változatlanul ott legyek, úgyhogy az egyetlen fegyverem ilyenkor későn érkezni. Kikaptunk csocsóban, indokolatlanul magabiztosan beszéltünk a jelenlevő jó csajokról, én új pálinkákat kóstoltam meg sokszor, hogy felzárkózzak, D. pedig – az egyetlen fiú, aki az aranyos kis majmokra szavazott – jagerezett, aminek gyűlölte az ízét és minden kör után percekig prüszkölt az asztalt csapkodva, de a többi töményt még ennél is jobban gyűlölte. Más szavakkal: remekül szórakoztunk.

Indulás előtt viszont rajtam kívül mindenki berohant táncolni egy tipikus Józanul Valahogy Egyáltalán Nem Olyan Jó számra, amiből tudtam, hogy még nem ittam eleget. Nem tudok és emiatt nem is szeretek táncolni, de van az a szint, amikor legalább az egyik tényt el tudom felejteni. Abban pedig biztos volnam, hogy ezt ezúttal el kell érnem, hiszen ha egy haver dj-zik, parasztság álldogálni a sarokban és a végén azt mondani, hogy „igazán nagyon jó volt”.

Még vagy egy óra volt a Corvintetőre érve, amíg Zs. került sorra, úgyhogy kisvártatva kértem egy szilvapálinkát, de a háttérben figyelő ismerős üvegek helyett egy fura került elő. „Ohó” - nevetett fel a főnököm, akivel ott találkoztunk. „Abból egyszer ittam kettőt, többet nem bírtam, de így is életem egyik legsúlyosabb részegsége lett a vége” – mondta, de addigra már ott volt kitöltve, és én valamiért inkább érdekesnek, mint ijesztőnek találtam, amit mondott. „Ebből biztosan nem lesz második” – válaszoltam, miután lehúztam.

Ez az utolsó dolog, amire még emlékszem.

A hiányzó pénzből kikövetkeztetve figyelemreméltó mennyiséget ihattam még meg a későbbiekben, de ahelyett, hogy megpróbáltam volna hangosan énekelve kivizelni az emeleti ablakon, vagy a barátnőm egy végtelenül liberális és nyitott lánnyá változott volna a fejemben, aki tulajdonképpen kimondottan szeretné, hogy egyszer végre hazavigyek még egy csajt, életemben először egyszerűen csak elaludtam egy fotelben. Ez pont annyira buta érzés, mint ahogy hangzik, de mint kiderült, valószínűleg ezzel jártam jobban: a többiek azzal szórakoztak, hogy parodizált mozdulatokkal fenyegetően körbetáncoltak mindenkit, aki táncolni akart, és fogalmam sincs, erre az ingerre mit reagáltam volna.

Ahogy az is kiderült, hogy Zs. főleg mindenféle partikedvenc rockszámokat pakolt, amire elég lett volna kiabálva ugrabugrálni, amit a tánccal ellentétben már egészen józanul is nagyon szeretek. Ha nincs az óraátállítás, ami miatt Zs. a második hajnali háromkor, azaz technikailag négykor játszott, ez akár úgy is kiderülhetett volna, hogy látom, és nem másnap mesélik el.